Vízilabda szurkolói oldal
Aktuális

Peking 2008

Férfi ING OBI
2007/2008

 
Menü
 
Hírek
 
Nemzetközi Versenyek
 
Klubélet
 
Multimédia
 
Érdekesség
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Interjúk
Interjúk : Biros Péter

Biros Péter

szerkesztette: Vikcó  2006.08.04. 19:47

Petiről a szakma és a társak

Kemény Ferenc, az ifjúsági és a juniorválogatott szövetségi kapitánya:  Tisztán emlékszem, a Szőnyi úton edzettünk, és egyből elkapott a döbbenet. Szólni sem tudtam, amikor megláttam, olyan fizikai adottságokkal rendelkezett. Szinte az ellenkező irányba úszott, mint kellett . Mondtam neki: "olyan helyre menj, ahol van vízilabdaélet". Aztán Egerbe került, nálam már nem játszott, majd felkerült a felnőtt keretbe. Azt hiszem, hasznos volt a kézilabdás kitérője, ami főleg a lövőerejében kamatozik. Bárcsak lenne idő arra, hogy mindenki űzzön valami kiegészítő sportot!

Kemény Dénes: Az rögtön látszott, hogy Péter fizikai adottságai kiválóak. Amikor először megnéztem, nem lőtt sok gólt, de azokat úgy lőtte, ahogy a modern vízilabdában kell. Előnyére válik még, hogy laza srác. Erre rögtön rá kellett jönnöm, hiszen délelőtt 11-kor leültem vele beszélgetni, és amikor azt kérdeztem tőle, mit iszik, gondolkodás nélkül vágta rá: sört. Aki ezt meg meri tenni, vagány gyerek, az az Eb-döntőben is olyan magabiztosan és nyugodtan lő, mint edzéseken. Előbbi tulajdonságából eredően kissé önfejű. Ez csak azért baj, mert ha nem lenne az, még mostaninál is könnyebben tanulhatna. Igaz, az elmúlt 2-3 évben így is elajátította a vízilabda csínját-bínját. Egyébként is, a makacssága éppúgy része az egyéniségének, mint a lezsersége, ha nem lenne öntörvényű, biztosan nem lőtt volna öt gólt az Eb-döntőben. Akkor viszont inkább maradjon ilyen, amilyen most.
Forrás: Kataca

 

Hírek

Videók

Galéria

Beszámolók

Látogatók száma
Indulás: 2006-02-09
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)