Amikor a nyolcvanas évek elején elkezdődött szerveződni a honi pólóélet (az első női Világkupát egyébként 1979-ben rendezték), sokan mosolyogtak: mit akarnak ezek a lányok… Miután az első Európa-bajnokságon, Oslóban 1985-ben döntőig meneteltek, néhányan azért elismerően csettintettek, mindazonáltal úgy festett: a hollandok egyszerűen utolérhetetlenek (a finálét 19-4-re veszítettük el velük szemben).

Két évvel később aztán kiderült, nem reménytelen a helyzet, belátható távolságra kerültünk az egyeduralkodótól, hiszen Strasbourgban már csak 11-8-ra kaptunk ki a németalföldiektől. Jóllehet Bonnban még maradt a különbség (14-11), a perthi világbajnokságon pedig csupán a negyedik hely jutott, a ‘91-es athéni Eb-n megtört a jég. Gyakorlatilag hibátlan teljesítménnyel, az összes lövésből vagy gólt, vagy szögletet elérve 11-8 arányban megvertük a hollandokat. Két év múlva úgy festett, a Szentes BEK-győzelme után továbbra is mi diktálhatunk, csakhogy a hollandok elleni leedsi Eb-elődöntőt úgy veszítette el a magyar csapat 9-8-ra, hogy az utolsó negyedben 8-4-re vezetett…

Ez azonban nem szegte a lányok kedvét, sőt. 1994-ben ők ellensúlyozták a férficsapat római kudarcát, miután földöntúli bravúrral huszonnégy órán belül előbb az olaszokat, majd a hollandokat is legyőzték (női precizitás: mindkét vetélytársat 7-5-re), és ezzel elhódították a világbajnoki címet.

Egy évre rá Tóth Gyula megfiatalított csapata megint ott állt a siker kapujában, ám a hollandok legyűrését követően a döntőben ezúttal kikapott az olaszoktól egy meglehetősen ideges mérkőzésen: a félidőben 6-5 volt a taljánoknak, akik végül 7-5-re nyertek.

A nagy generáció rutinos tagjainak hiányát ezt követően kezdte el igazán megérezni a gárda, az erőviszonyok is egyre kiegyenlítettebbé váltak, mindazonáltal a Stieber Mercédesz-Szremkó Krisztina-Tóth Noémi hármasnak hála együttesünk a ‘97-98-as hullámvölgyet követően a Világkupán és az Eb-n is visszakerült a legjobb négy együttes közé. Ennek ellenére érmet egyszer sem sikerült szerezni 1997 és 1999 között, ami előrevetítette a legnagyobb és legfájdalmasabb kudarcot.

Ez 2000 tavaszán, az olimpiai selejtezőn érte együttesünket. Sydneyben első ízben szerepelt a női vízilabda a játékok műsorán, a magyar válogatott azonban egyetlen góllal alulmaradt az amerikaiakkal szemben a kvalifikációról döntő összecsapáson (csekély vigasz, hogy Palermóban a házigazda, az előző évek világversenyeit sorozatban megnyerő olaszok is elbotlottak). A magyar csapatot legyőző amerikaiak később, Sydneyben egészen drámai döntőn maradtak alul az ausztrálokkal szemben, akiket magyar edző, Görgényi István vezetett a dobogó tetejéig (kuriózum: a sydneyi olimpián csak magyar kapitány fürdött a csodálatos Aquatic Center nagymedencéjében…).

Az olimpiai kvalifikáció elbukását követően Faragó Tamás vette át a női válogatott irányítását, és 2001-ben rögtön hihetetlen sikereket ért el újjászervezett csapatával: megnyerte a budapesti Európa-bajnokságot, majd alig egy hónappal később másodikként zárt a fukuokai világbajnokságon. A remeklésnek mindazonáltal voltak előjelei, hiszen a megannyi új tehetség már a kilencvenes évek végén első ízben megrendezett koroszályos versenyeken felhívta magára a figyelmet: juniorválogatottunk 1998-ban arany-, 2000-ben pedig ezüstéremmel tért meg a korosztályos Európa-bajnokságról, míg a közbülső évben harmadik lett a vb-n.

A női vízilabda egyébiránt sokat fejlődött két évtized alatt, fokozatosan csökkentette a különbséget az eleinte "egy másik sportnak” tartott férfi szakággal szemben. Technikai képzettség terén a magyarok - a férfiakhoz hasonlóan - kilógtak a mezőnyből, s nem elsősorban fizikumukkal, mintsem inkább jól szervezett támadásokkal, s elsőrangúan kivitelezett lövésekkel kívánták a maguk javára eldönteni a mérkőzéseket.

Az első nagy generáció tagjai közül mindenképpen kiemelendő Eke Andrea, Kertész Zsuzsa, Rónaszéki Ildikó, valamint Dancsa Katalin, aki egészen egyedülálló karriert tudhat magáénak, hiszen tagja volt az 1985-ben Eb-ezüstöt nyerő együttesnek, s még ott volt a 2001-ben sikert sikerre halmozó válogatottban is! Raffael Irén, Szremkó Krisztina, Szalkay Orsolya, no és a világ legjobbjai közé sorolt, a válogatottban 15 évesen bemutatkozó Stieber Mercédesz csatlakozott később az "ősökhöz”, de Tóth Gyula kapitány két lánya, Gabi és Noémi is a kiemelkedő tudású játékosok közé tartozott. Rédei Katalin és Sipos Edit a védelem oszlopaivá lettek a római vb-t követően hosszú időre, míg a 2001-es vérfrissítés során kerültek olyan fiatal világklasszisok a csapatba, mint a kiváló kapus, Sós Ildikó, a budapesti Eb gólkirálya, Primász Ágnes, valamint a Valkay-testvérek, Erzsébet és Ágnes.

Többek között ők játszották a főszerepet abban, hogy 2002-t végül is mosolygósan zárta a magyar vízilabdázás: a női válogatott a perthi Világkupán egészen parádés játékkal, veretlenségét mindvégig megőrizve végzett az élen.