Bár válogatottunknak fél év után nem sikerült ismét olyan formába lendülnie, mint nyáron, a ‘98-as, januári perth-i vb-n majdnem rátenyerelt az aranyra, egy hajszállal maradva csak el a spanyolok mögött. Eközben klubszinten is folytatódott egy nem mindennapi sorozat: a Fradi ‘98-ban a KEK-et, az UTE pedig 1999-ben - 1993-at és 1997-et követően ismét - a LEN-kupát hódította el, így egymást követő hetedik évben volt mindig legalább egy magyar döntős, sőt, ‘96-ot leszámítva rendre akadt egy győztes is.

A válogatott pedig végképp nyeregbe került 1999-re. Két hispániai torna megnyerését követően az Unicum-kupát az értők szerint olyan teljesítménnyel vitte el, amelyet magyar válogatottól még senki sem látott a sportág feltalálása óta. Az alakulat még azt is kibírta, hogy egyik legjobbját, Benedek Tibort felfüggesszék: simán hajózott révbe a firenzei Eb-n, miután Biros Péter, Molnár Tamás és társaik a döntőben érték el csúcsformájukat. Már addig sem muzsikáltak akárhogy, ahogy például az olaszokkal bántak el az elődöntőben, az az összes szakembert tapsra ragadtatta, a finálé viszont mindenen túltett. Tényleg: semlegesek szerint minden idők legvarázslatosabb vízilabda-mérkőzése zajlott 1999. szeptember 11-én a Costoli-uszodában: két, nyílt sisakkal támadó, a vízilabda minden gyönyörűségét bemutató együttes ejtette ámulatba az ötezer, többségében semleges, ám az idő előrehaladtával valóságos révületben ordító nézőt. Már az eredmény alakulása sem volt akármilyen: 0-3, 7-5, 9-6, 9-9, 12-9, 13-11, 15-12 - nem beszélve az egészen egyedi egyéni teljesítményekről. A világversenyen újoncnak számító Biros Péter öt gólt szerzett, Molnár Tamás az utolsó negyedben lőtt mesterhármast, míg az ebben az évben a világ legjobbjának (joggal) kikiáltott Kásás Tamás hét gólpasszal és egy utánozhatatlan lövéssel vette ki részét a címvédésből. Korántsem mellesleg: az első negyed gyengébb (6/1) lövési mutatóját követően egyszeri és megismételhetetlen produkcióval rukkoltak elő Kiss Gergőék a következő 21 percben: 17 lövésükből 14 lett gól.

Ezek után senki sem csodálkozott azon, hogy alig három héttel később menetből megnyerték a sydneyi Világkupát is. Jóllehet az első meccsen kikaptak az olaszoktól, azután azonban ismertek kegyelmet, s a fináléban visszavágták az itáliaiaknak: Kásás három gólja, továbbá Kósz 83 százalékos védési indexe döntött (5-3), fantasztikusan fejelve meg azt az idényt, amelynek mérlege alighanem egyedülálló a modernkori vízilabdában: 36 meccs, 32 győzelem, 1 döntetlen és csupán 3 vereség.

Majd eljött 2000 - s vele a magyar vízilabda ujabb megkoronázása. Noha klubszinten először maradtunk európai kupadöntő nélkül, s noha a nyári felkészülés - az Európai Nemzetek Ligája-sorozat - kissé feldúlta a csapat olimpiai felkészülését, végül Sydneyben sem lehetett megállítani ezt a fantasztikus alakulatot. A térdsérülése miatt eleinte bizonytalankodó Kósz Zoltán a csoportmeccsek során még nem volt annyival a víz fölött, hogy két, igen szoros mérkőzést ne veszítsünk el a horvátok, illetve a jugoszlávok ellen. A gárda azonban a csoportban elért harmadik hely után sem esett pánikba, és az olaszokat oly magától értetődő módon vágta agyon a negyeddöntőben, mintha csak egy edzőmérkőzést vívna (míg az előző négy évben rendre megállítottak bennünket az olaszok, ebben a négy évben az ötödik ki-ki meccset hoztuk ellenük!). Az eladdig nyüglődő Kásás Tamás ismét a régi volt, négy góljával gyakorlatilag egymaga nyerte meg ezt az összecsapást. A jugoszlávokkal vívott elődöntő - mint kiderült - előrehozott döntő volt a maga nemében. Ezt a meccset egy óriási edzői húzás, no és a húzásban szerepet kapó ifjú zseni, Szécsi Zoltán döntötte el a mi javunkra. Világversenyen, a négy között zajló, még el nem dőlt találkozón ugyan sohasem volt szokás kapust cserélni, Kemény a harmadik negyed elején, 5-6-nál mégis emellett döntött. A 22 éves Szécsi pedig attól fogva megbabonázta a jugókat, akik csak egy gólt tudtak lőni (az is szabálytalan volt, bár megadták). Nálunk viszont újfent nyerő embernek bizonyult Kiss Gergő, aki majd’ hat perccel a befejezés előtt harmadjára is mattolta Sostart, s mint kiderült, eme egészen egyedülállóan magas színvonalú taktikai csatában ez volt a döntő gól (8-7). Ezek után a finálé az oroszok ellen jutalomjáték volt - a magyar póló dicsőséges évszázadának jutalomjátéka. A győzelemre született klasszisok ugyanis négyéves együttlétük folyamán épp azon a mérkőzésen érkeztek el teljesítőképességük csúcsára, amelyik a legfontosabb volt valamennyi közül. Az olimpiai döntőre összeállt a kép, mind a védekezés, mind a támadás a tökéleteshez közelített, sőt, ha Vári Attila nyolc méterről elengedett, a felső sarokba pattanó svédcsavarjára gondolunk, tán elmondhatjuk: egy kicsit több is volt ez a tökéletesnél. Az első negyedet záró tünemény készítette elő a második hét perc tarolását, melynek során minden hangszeren játszott a csapat, előnyből, megúszásból, átlövésből, centerből egyaránt betalált, minden idők legegyoldalúbb olimpiai végjátékává szelidítve a meccset, amely már a félidőre eldőlt (8-2). A következő tizennégy perc valamivel változatosabbra sikeredett, mindazonáltal az oroszoknak ekkor sem jutott sok, s a végén alkalmasint örülhettek, hogy megúszták ennyivel (13-6). Ezek után senki sem vitatkozott a minden idők legeredményésebb edzőjének számító Ratko Rudiccsal, aki közölte: "ami a labdarúgásnak Brazília, az a vízilabdának Magyarország.”

Mindazonáltal, ha valakiban még maradt némi hiányérzet a 24 év után elhódított olimpiai bajnoki cím után, együttesünk afféle ráadásként, decemberben végképp bebizonyította: egyeduralkodó a világ vízilabdázásában. A Európai Nemzetek Ligájának zágrábi négyes döntőjében előbb az olaszokat verték meg a mieink bírói ellenszélben (csakhogy megmutassák a kétkedőknek: nem a játékvezetőknek köszönhették az olimpiai negyeddöntőben aratott sikert), majd azt a gárdát, amelynek nem állt módjukban revánsot adni Sydneyben a csoportmeccsen elszenvedett vereségért. Jóllehet a horvátok a hazai pálya összes előnyét élvezték, bajnokcsapatunk valósággal legázolta a nagy vetélytársat, a 11-8-as siker csupán csekély mértékben fejezte ki a különbséget (amikor 9-4-re vezettünk, az már inkább…).

Összességében az 1900-as évek férfimérlege: 7 olimpiai siker, 1 vb-elsőség, 12 Eb-arany, 3 Világkupa-győzelem, öt BEK-, öt KEK- és három LEN-kupa-diadal, egy junior világbajnoki, négy junior Európa-bajnoki és négy ifi Európa-bajnoki cím - a megannyi "egyéb” nemesfémről nem is beszélve.