A találkozó úgy kezdődött, ahogy mindenki várta: a háromszoros olimpiai bajnok gyorsan elhúzott 3:0-ra. Nem volt különösebb gondjuk, mivel a magyarok egy meglehetősen klasszikus taktikával játszottak: a ráúszást követően a három csatár előrement, miközben a briteknél két védő is a támadókkal tartott, azaz kettős fórban adogathattak a kapunk előtt. Kellett egy kis idő, amíg Komjádi Béla rendezte a sorokat, a második félidő elején azonban még így is az ellenfélnél volt az előny (1:4). Ám ezután következett a csoda: a ritmust mind jobban megérző magyar együttes egyre jobban feljött, s végül négy másodperccel a zárás előtt egyenlített (4:4). Hamarjában senki sem tudta, mi a teendő döntetlennél, mígnem a nemzetközi vezérkar döntött: újabb két félidőt vívjanak a csapatok. És beugrottak. És megint esett egy-egy gól. Még kétszer hét perc. Megint döntetlen (6:6). Jöhetett hát a harmadik hosszabbítás. Amelynek során először a magyar együttes szerezte meg a vezetést az őrhelyét vakmerően elhagyó Homonnai Mártonnak hála - és azt már nem is adta ki a kezéből, így nyolc félidő alatt megszületett a kor hiperszenzációja: Magyarország 7:6-ra legyőzte a topfavoritot!

A kétórás csata azonban megtette hatását: másnap a szintén kitűnő belgák ellen egy félidőn át bírta a tempót a csapat (2:1), a második részre összeomlott (2:7), a svédektől elszenvedett újabb vereség pedig azt jelentette, hogy csupán az ötödik helyen végzett.

Az angolok elleni siker azonban valami új nyitányát jelentette: az első aranykorét. 1925-ben a Franciaországban túrázó FTC 5:4-re legyőzte az előző évben olimpiai bajnokságot nyerő gall alakulatot úgy, hogy a játékidő 5:2-nél letelt, ám az extázisban szurkoló hazai közönség hatása alá került francia időmérő miatt a meccs szinte nem akart véget érni - végül egy gól csak megmaradt az előnyből.

Később a gallok ellátogattak Pestre, ahol a "gloire" a Császár-uszoda vizébe hullt: a magyar válogatott 7:2 arányban kiütötte a világ legjobbjának számító ellenfelet, később pedig úgyanilyen arányban a belgákat is.

E félelmetes eredmények meghozták gyümölcsüket: az első ízben kiírt Európa-bajnokság megrendezését a FINA 1925. május 28-ai, prágai ülése Budapestre bízta. Igaz, ehhez kellett egy minden igényt kielégítő versenyuszoda is, amelyet - hosszas huzavona után - végül is hajlandó volt felépítteteni a fővárost vezetése.